Családi látogatás

 

„A valóság egy autista számára események, emberek, helyek, hangok és látványok zavarba ejtő, egymással kölcsönhatásban álló egyvelegét jelenti. Látszólag semminek sincsenek világos körvonalai, rendje vagy jelentése. Életem nagy részét a dolgok hátterében rejlő mintázat megfejtésével töltöttem. A megrögzött szokások, az időpontok, a konkrét útvonalak és a rituálék segítenek rendszert teremteni az élet elviselhetetlen zűrzavarában. Még ha időnként szeretnék is részt venni valamiben, az agyammal nem tudok rájönni, hogy ezt hogyan kellene elkezdenem….. "

 Therese Joliffe

 

Kedves Szülők!

Összegyűjtöttünk alább olyan támpontokat, melyek gyermekük segítségére lehetnek a múzeumlátogatásra való felkészülésben, a Mesemúzeum felfedezésében és a látogatás során gyűjtött élmények feldolgozásában.

 

  • A látogatás előtt

Az alábbi videó megtekintésével a gyermekek már előzetesen képet alkothatnak arról, hogy milyen helyszín és tevékenység várja majd őket. 

Megtekinthető egy szociális történet is, melyben pontról-pontra végigkövethetik, mi várja majd Önöket a látogatás során.

 

A szociális történet letölthető ITT.

 

Hasznos lehet átböngészni még otthon a múzeumi szabályokról összeállított rajzos útmutatónkat is.

A szabályokról szóló infografika letölthető ITT.

 

A látogatás időpontjának kiválasztásakor érdemes szem előtt tartani, hogy szombatonként 11-től családi programokat is tartunk. Ezeken a múzeumi belépővel részt tudnak venni. Ilyenkor több látogatóra kell számítani. Ha gyermeke számára nem komfortos a sok ember jelenléte, akkor javasoljuk, hogy válassza a csendesebb látogatási időszakokat. Tapasztalataink szerint csütörtök délutánonként és szombatonként a 13-15 óra közötti időszakban nyugodtabb a múzeum.

 

  • A múzeumban

belső udvar

 

Előfordulhat, hogy a pénztárnál röviden várakozniuk kell majd: ezalatt az udvar boltívei alatt   megismerkedhetnek a múzeum térképével, a múzeum épületének történetével és a   vitrinben megtekinthetik egy kortárs meseíró műveit.

 

 

zsák

 

 A múzeum pénztárában családi hátizsákot igényelhetnek a belépőjegy   mellé, melyben hasznos útravalókat helyeztünk el a múzeumi látogatás   élményéhez. 

 

 

 

pihikuckó

 

 A múzeumban rendelkezésre áll egy pihenősarok. Ha a gyermeknek   bármikor nyugalomra vagy rövid ingerszünetre van szüksége a látogatás   alatt, akkor ebben a kuckóban lehetőségük van elvonulni, megpihenni,   kilépni az ingergazdag kiállítási környezetből.

 

 

 

pecsét

 

 Ha a vezetőfüzet segítségével végigjárták a kiállítást és megcsinálták a   próbákat, a pénztárban pecsétet kérhetnek a füzetre. Itt tudják majd a   látogatás végén visszaadni a tarisznyát (kivéve a füzeteket és a térképet,   mely az Önöké marad).

 

 

  • A látogatás után

A Mesemúzeumban szerzett élmények folytatódhatnak a látogatás után is: az alábbi játékos füzetben olyan feladatokat állítottunk össze, amik segítenek elmélyíteni a múzeumban szerzett tapasztalatokat, visszaidézni az itteni élményeket.
 

 

Az élményfeldolgozófüzet letölthető ITT.

Kérjük Önöket, hogy a honlapon elérhető látogatói kérdőív kitöltésével segítsék munkánkat.

A kérdőív letölthető ITT.

Kívánunk Önöknek izgalmas utakat a mesék és a Mesemúzeum világában:

                                                  A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány és a Mesemúzeum munkatársai

alapítvány logója
Fájl
Csatolmány Méret
SZOCIÁLIS TÖRTÉNET CSALÁDOKNAK5.13 MB 5.13 MB
KÉRDŐÍV18.13 KB 18.13 KB
ÉLMÉNYFELDOLGOZÓ FÜZET742.54 KB 742.54 KB
LÁTOGATÁSI SZABÁLYOK41.63 MB 41.63 MB